Van egy fiatal, fuvarozással foglalkozó barátom.
Egy kicsit lejjebb meg is ismerkedhetsz Vele. Most az Ő történetét írom meg, minden szépítés, vagy marketing köret nélkül. Remélem, elgondolkoztat.
Tehát a történet: egy Twitter csiriptársam nemrégiben egy rövid kérdést tett fel:
Gyors költözéshez fuvarost vlaki tud ajánlani?
Nekem azonnal beugrott Gergő barátom, akinek egy nappal előtte segítettem a saját költözésében. Máris válaszoltam:

Utána természetesen elküldtem azt az e-mait, ahol Gergőt el lehet érni, és mivel tudtam, hogy Gergő csinált egy jó kis bemutatkozó videót is ezért ezt is beletettem a levelembe.

Aztán eltelt néhány nap, és én meg is feledkeztem a dologról, mert úgy gondoltam, hogy a dolgok úgyis mennek majd a maguk útján.
Aztán egyik nap, (épp füvet nyírtam) megszólalt a telefonom, és Gergő hívott.
Elmondta, hogy sikerrel lezajlott a költöztetés, és köszöni szépen a segítséget, pont jól jött ez a plusz bevétel. És azt is elmondta, hogy a megrendelő, több fuvarost is megnézett, de mivel látta Gergőt, és szimpatikus volt neki a videón, ezért Őt választotta.
És ezek után a hab a tortán az, hogy egyből ingyen reklámot is csinált Gergőnek:

Mindezt azért írom le, mert a legfontosabb tanulság a történetből az, hogy ma már akkora a kínálati dömping, hogy aki nem emelkedik ki belőle valamilyen szokatlan, eddig nem használt módszerrel, azok lemaradnak az ilyen "talált" pénzekről.
Gergő azzal adta el a szolgáltatását, hogy egy egyszerű telefonnal készített saját videót fel rakott a legismertebb közösségi oldalra.
Gondold csak el, hogy ha Neked is beesnének ilyen megrendelések, akkor mennyivel lenne jobb?
Légy Te is korszerű, és használd azokat a technológiákat, amelyek nem csak talált pénzeket, hanem tervezhető, növekvő bevételeket hoznak.
Debreceni Zoltán
Gazdagodás Akadémia tréner
- dzoltan_admin's blog
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Oldal küldése ismerősnek
